h
0

Név: Hodula Tamás

Kedvenc halfaj: Süllő, balin, csuka

 

Rövid bemutatkozás:

Gyerek korom óta horgászom. Eleinte nád botokkal kergettük a sneciket a Dunán, aztán nagyapámnak köszönhetően egyre több esetben jutottam el tavakra is, ahol úszós és fenekezős módszerrel próbáltuk a pontyokat megfogni. Aztán a match peca tetszett meg, és sokáig azt űztem. Ritkán pergettem akkoriban, de nagyjából 10 éve ez megváltozott. Sűrűbben szerettem volna pecázni járni, akár csak a munka után kicsit kikapcsolódni, és a pergetésben találtam meg a megoldást. Kevés cuccal, egy bottal a vízpartra érve már ki is tudtam kapcsolódni. Azóta szinte csak pergetek, szeretem a módszer aktív, cserkelős mivoltját. Kimondottan szeretem az újdonságokat tesztelni, még akkor is, ha az esetleg a fogás rovására is megy. Kihívásnak tekintem az új csalik megfejtését, hogy azokkal is túl járjak a ragadozók eszén. A pergető horgászat minden fajtáját szeretem, legyen az wobbler, plasztik csalik, vasak.