h
0
Az összekötő kapocs
2018. Máj. 04.

Milyen a jó “damil”? Milliónyi fontos kritérium van amihez nehéz megfelelő horgász zsinórt találni. A következőkben segítséget nyújtunk a választáshoz.

 

A horgász újságokban, illetve a különféle internetes oldalakon a legtöbb cikk a horgászbotok, horgászorsók és különféle innovatív csalikról szól. Sehol sem, vagy csak nagyon ritkán, lehet olvasni a horgász és a hal közötti első számú összekötő kapocsról a damilokról. A következő a rövid cikkben szeretnénk összefoglalni a feeder damilok különféle fajtáit, felhasználási előnyeit.

Bakos Bálint

A főzsinór:

Minden horgásznak kellett már találkoznia ezzel a fogalommal, hiszen az a damil, amit az orsóink dobjára töltünk azt nevezzük így, amelynek számos követelménynek kell megfelelnie, a feederbotos horgászathoz. A főzsinór választásánál az egyik legsarkalatosabb kérdés a tartósság. Ez nagyon sok tényezőtől függ, mennyit használja egy évben a horgász, milyen helyeken használja, mennyire vigyáz rá és még sorolhatnám elég sokáig. Egy, maximum két évnél tovább nem érdemes tartogatni a dobon lévő zsinórt, ha rendszeresen látogatjuk a vízpartokat, akkor évente ajánlatos lecserélni, hiszen a saját horgászatunkat fogja megkönnyíteni, a „friss” zsinór.

A Feeder Competition szériában, kétféle monofil damil is megtalálható, melyek teljesen kielégítik a feeder horgászok igényeit. A Feeder Competiton Extreme Line, lágyabb általánosabb zsinór, melynek színe fekete, 200 méteres kiszerelésben vásárolható meg. A másik zsinór a távdobáshoz lett kifejlesztve, melynek az anyagszerkezete lehetővé teszi, hogy kevésbé nyúlik, mint az előbb említett zsineg és speciális felületkezelése által könnyebben siklik ki a bot gyűrűi közül. A Distance Line 250 méteres kiszerelésben kerül a horgászboltok polcaira.


A Feeder Competition EX zsinórja tökéletesen alkalmas hagyományos feeder,
illetve method horgászathoz.

 

A mai, modern gyártástechnológiáknak köszönhetően, a monofil feeder zsinórok egyszerre több, hasznos tulajdonsággal is tudnak rendelkezni. Ezek közül, az egyik legfontosabb, hogy strapabíró legyen, méghozzá, magas szakítószilárdsági értékekkel kell rendelkeznie és a csomótűrő képességének magasnak kell lennie. Mivel a spicc jelzi a kapást, bedobás után, hamar víz alá kell hogy merüljön, hiszen így fogjuk tökéletesen érzékelni a halak jelenlétét, de ehhez a zsinórnak rendelkeznie kell, azzal a tulajdonsággal is, hogy gyorsan süllyedjen. Ezt a tulajdonságot a gyártók, különböző adalékokkal érik el, hogy minél nagyobb legyen, az adott átmérőn, a fajsúlya a zsinórnak.

A Distance damilt, kimondottan távdobáshoz ajánljuk, ideális keménysége lehetővé teszi
nagyobb távok elérését, 250 méteres kiszerelésben kerül forgalomba.

 

Tipp:

Feeder technikához, alkalmazzunk lágy, de nem túl kemény zsinórt, mely maximum 50 méterig lehet kimondottan jó, de ha szeretnénk bentebb horgászni, akkor kössünk elé dobóelőkét, ami lehet a főzsinórunktól vastagabb, monofil vagy vékonyabb, fonott is.

 

A vízpartokon sétálva, azt lehet látni, hogy egyre többen használnak, fonott főzsinórt feeder horgászathoz. Létjogosultsága egyszerűen magyarázható, fentebb meg is lett említve, hogy ennél a fajta horgászatnál a spicc jelzi a kapást. Tehát sokkal hamarabb fogunk kapást észlelni, mert a fonott zsinórok első számú pozitív tulajdonsága, hogy a nyúlásuk zéró. Ez azt is eredményezi, hogy sok esetben, nem is indokolt „bevágni” a halnak, hiszen sokkal direktebb a viszony, a horgász és az hal között. Van egy másik kiemelkedő tulajdonsága a fonottnak, a monofil zsinórokkal szemben, mégpedig, hogy azonos átmérő mellett, képesek többszörösen magas szakítószilárdsági értékeket teljesíteni. Az már nem is lehet véletlen, hogy nagyobb távolságok érhetőek el vele, hiszen a kisebb átmérőjű, körszövött zsinórnak, sokkal kisebb az ellenállása a horgászbot gyűrűin, így jó pár métert lehet „nyerni”, egy jó dobási technikával.

Sajnos, a fonottnak is megvannak, a maga hátrányai. Mivel kevésbé merev, mint a monofil, ezáltal sokkal könnyebben tud gubancolódni, ezzel komoly gondot okozva használójának. Az áruk is sajnos, magasabb a monofiléhez képest, így ha több orsó dobját szeretnénk feltölteni, elég nagy kiadás is lehet, akár, a duplájába is kerülhet, ha a fonott mellett tesszük le a voksunkat.

A legtöbb jó tulajdonságot felhasználva, lett kifejlesztve, a Feeder Braid Line, mely nagyon vékony szálakból, körszövött fonott, ami az átlagosnál jobban süllyed és a 100 méteres kiszerelés árát is próbálta olyan áron tartani a forgalmazó, hogy mindenkinek elérhető legyen.

A Feeder Braid, nem más mint egy fonott zsinór amely teljesen kielégíti
a feederbotos horgászok igényeit.

 

Az előkezsinór:

A főzsinórral ellentétben, az előkének a színe, nagyban közrejátszik a halfogásban. Ezért is, a horgászboltok polcaira kerülő előkezsinórok rendre színtelenek, átlátszóak. Ennek nagyon egyszerű oka van, mégpedig, hogy a halak ne vegyék észre azt a zsinór részt ami közvetlen kapcsolatban van a csalival, így a horgunkkal. Itt nagyobb jelentősége van a csomótűrésnek és a szakítószilárdságnak, mivel, ide kötjük a horgunkat, ezzel a szakasszal közvetlen kapcsolatban lesz a hal, ezen a szakaszon lesz a legnagyobb terhelés és nagyon közel van egymáshoz akár két csomó is, melyeknek bírni kell a megpróbáltatásokat. Az előkék, valamivel keményebb, merevebb variánsai a damiloknak, és úgy vannak gyártva, hogy azonos átmérőjű főzsinórhoz képest magasabb a szakító értékük. A Carp Zoom előkezsinórjánál az első számú szempont volt, a magas szakítószilárdsági érték elérése, és csomótűrő képességük megtartása, az FC Leader Line, 50 méteres kiszerelésben kerül forgalomba.


A Feeder Competiton előkezsinórok, 0.10-es mérettől a 0.22-es méretig kerülnek forgalomba,
50 méteres kiszerelésben.

 

A fluorocarbon:

Talán ez a zsinórtípus, az amit hazánkban kevésbé ismernek, ami a monofil zsinórokhoz nagyon hasonló, de mégis más tulajdonságokkal rendelkezik. Teljesen átlátszó, vagy mondhatjuk úgy is, hogy vízben szinte teljesen láthatatlan, anyagszerkezete a hagyományos monofiltől eltér, tapasztalatok alapján, jobban süllyed, és kisebb nyúlással rendelkezik. Alkalmazhatjuk dobóelőkének, a vastagabb típusokat, illetve a vékonyabb méretekből köthetünk horogelőkéket is. Úgy, ahogyan az igények növekednek, úgy a gyártóknak is lépést kell tartani a vásárlói igényekkel. Az FC Fluorocarbon, megfelel minden elvárásnak, aminek egy fluorocarbon zsinórnak meg kell felelnie.


A fluorocarbon zsinór víz alatt szinte láthatatlan.

  

Az erőgumi:

Akik rendszeres résztvevői a feeder versenyeknek, ők állandóan használják, akár dévérezésnél, vagy nagyhal horgászatnál, de nagy létjogosultsága lehet, folyóvízi horgászatnál is, akár a hétköznapokban. Az erőgumi, vagy sokan úgy ismerik, hogy feedergumi funkcióját tekintve, egy olyan hasznos dolog, melyet a főzsinór és az előke közé szoktak beiktatni, melynek az a szerepe, hogy az indokoltnál vékonyabb előkéket is tudjunk használni, hiszen egy bizonyos lágyságot ad a szereléknek, illetve nagyhal horgászatnál a hal kirohanásainál tudja kompenzálni. A vékonyabb méreteket (0,6-0,8mm) keszeg horgászatnál használhatjuk, amely tökéletesen segít a horgásznak, a keszeg fejrázásánál, hogy ne pattanjon ki a dévér szájából a horog, a vastagabb (1-1.25mm) pedig ponty, amur illetve folyóvízi márnázásnál lehet segítségünkre. Szakítószilárdsági értéke nincsen, mert eltépni szinte lehetetlen, erőhatásra fokozatosan felkeményedik. A Feeder Competition erőgumi, a modern versenyhorgászat igényeihez alakított, áttetsző színű, víztiszta anyagból készült gumi, melynek a hétköznapi horgászatban is van szerepe.


Az erőgumi, speciálisan a feederhorgászok igényeihez van igazítva,
és versenykörülmények között is megállják a helyüket.

 

Bakos Bálint

Név: Bakos Bálint

Kedvenc halfaj: keszegfélék, ponty, kárász, márna

Kedvenc horgászmódszer: finomszerelékes technikák

Sziasztok!

Horgászni gyerekkoromban kezdtem el, mikor nagypapámmal és bátyámmal jártunk a halakat kergetni. Első egyesületi versenyt amin indultam sikerült is megnyernem gyerek kategóriában, innentől kezdve szinte folyamatos résztvevője voltam a Budapesti csapat, illetve egyéni bajnokságoknak. Ezek a megmérettetések meghatározó részét képezték a horgász szenvedélyemnek, rengeteget tanultam a versenyeken és  más versenyekre is eljártam, ekkor még a meghatározó a rakós- és matchbot volt.

Lassacskán az úszós horgászatot felváltotta, a finomszerelékes „fenekezés”, pár éve fogott meg a feederezés és a feederes versenyhorgászat szenvedélye, idén januártól nagy örömömre, csapattagja lehetek a Carp Zoom Feeder Teamnek amely teljesen más dimenziókat nyit meg előttem. Nagyon sikeres, tapasztalt horgászoktól tudok tanulni és együtt felkészülni a versenyekre. Cikkeimmel találkozhattok a weboldalon, amely remélem, hogy segítségére lesz az olvasóknak.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!