a
0
Termékek
Ehem professionelfood lemezes tápok
Jan 05.
Szerző: Akvarisztika 2

A legtöbben – érthető módon - úgy gondolják, a hazai piac az utóbbi években teljesen telítődött a különböző gyártók által kínált, és minőségükben meglehetősen nagy változatosságot mutató tápokkal. De mindig van új a nap alatt, és már sokan vártuk, hogy a technikai felszereléseivel világhírűvé vált EHEIM mikor jelentkezik saját tápcsaláddal. Örömmel jelenthetem, ez az idő végre elérkezett.

Akvarisztika 2



Mielőtt azonban rátérnénk az új termékek konkrét ismertetésére szeretnénk pár általános információt megosztani a Kedves Olvasóval.

Akvarisztikai felhasználásra alapvetően négyféle szemcseképzéssel készülnek tápok. Ennek alapján beszélhetünk.

- lemezes (pelyhesített),
- granulált,
- pálcika alakú (dugósított) és
- tablettázott (vagy chips-szerű) változatokról is.


A legtöbb esetben a különböző kialakítás valamilyen speciális célcsoport igényeinek kielégítésére készült.

A lemezes tápok sok akvarista szerint a múlt hagyatékai, és ezt a kivitelt már túlhaladta az idő. Véleményünk szerint ez az álláspont nem teljesen helytálló. Ahogy az köztudott, bizonyos halfajok elsősorban a vízfelszín közelében táplálkoznak, és etetésük granulátumokkal is megoldható, (például lebegős változatokkal, vagy a süllyedős tápok lassú, óvatos etetésével), de lássuk be, a leghatékonyabb megoldás ilyen halak számára a lemezes változat.  


Az EHEIM tápokról és vegyszerekről szóló ismertető cikksorozatunk jelen részében a márka legújabb fejlesztésű, lemezes tápjairól szeretnénk általános tájékoztatást adni.

Az egyes leírások elkészítését gondos munka előzte meg, több hazai tenyésztőt illetve amatőr akvaristát kértünk fel a kipróbálásra. A tesztelők, ahogy az keretes írásunkból is kiderült, nem tudták melyik gyártó termékét kapták, így objektivitásuk megkérdőjelezhetetlen.

A tápok műanyag dobozának dekorációja egyszerű, letisztult. Talán kevéssé kelti fel a figyelmet, mint több konkurens cég csomagolása, de az is biztos, hogy a nagy, ismert betűtípusú piros betűkkel feltűntetett márkanév sokak számára elég lesz kedvcsinálónak, hiszen az EHEIM mint brand, ismert múltja miatt komoly bizalmat kelt a vásárlóban.



A tápok csomagolása formabontónak tekinthető, hiszen egy-két kivételtől eltekintve nem ismeretes ilyen típusú kiszerelés. A szögletes doboz tetejét az etetést segítő – és utána visszazárható - lyukacsos és nagy kiöntő nyílással is rendelkező kupakkal látták el. Ugyanakkor szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ennek a könnyítő megoldásnak a használatát csak gyakorlott akvaristáknak javasoljuk, hiszen – főleg a nagy nyílás használatakor - könnyen túl sok táplálékot juttathatunk a medencébe, ami – mint minden táp esetében - negatív irányú folyamatokat indíthat el.
Kevéssé gyakorlott akvaristáknak a nagy kiöntőnyílás használatát javasoljuk, de úgy, hogy azon keresztül egy kiskanállal merjenek a tápból, és ennek segítségével adagolják az akváriumba a táplálékot. Ezáltal a bevitt mennyiség könnyen ellenőrizhető, szabályozható.




A piacon eddig ismert lemezek kialakításánál általában a pelyhek vékonyak, kisebb mechanikai behatás árán is darabokká zúzhatóak, az akváriumba helyezve hamar feltöltődnek nedvességgel, és viszonylag rövid idő alatt süllyedni kezdenek. Ezzel ellentétben az EHEIM által fejlesztett változat a többi márka kivitelétől eltérő, azoknál láthatóan vastagabb lemezekből áll.

 

A termékek próbáját vakteszt formájában végeztük.
Öröm volt látni, hogy azok a tenyésztők, akik hallottak a lehetőségről milyen szívesen segítettek, támogatva a hazai akvarisztikai élet fejlődését. Külön figyelmet érdemel, hogy a profik mellett laikus ügyfeleim saját halaikat is lelkesen etették a tápokkal. Ugyanakkor tudni kell, a különböző termékek megítélése a vakteszttel együtt is, - az emberi viselkedésből adódóan, - szubjektív szempontok szerint történt, és nem vettünk igénybe semmilyen laboratóriumi vizsgálatot.

 


A tesztelők visszajelzései, és saját tapasztalatunk alapján is elmondható, hogy a halak eleinte bizalmatlanok az új prédával kapcsolatban, és az első pár alkalommal lényegesen kevesebbet fogyasztanak belőle, mint a már megszokott élelmükből tennék. Ugyanakkor nem célszerű, hogy ebből messzemenő következtetéseket vonjunk le. Gondoljunk csak bele, hogy embertársaink túlnyomó többsége sem szeret új, számára ismeretlen, - sőt, néha nem túl bizalomgerjesztő- ételeket kipróbálni. És mégis, hányszor fordult már elő, hogy az így megkóstolt étel új kedvencévé válik valakinek. Nincs ez másképpen a halaknál sem. Mint tudjuk, ők is rendelkeznek ízérzékeléssel és szaglással, valamint nyilvánvalóan érzik a tápok szemcse kialakításának különbségeit is. Így tehát nem elvárható, hogy saját jól felfogott érdekükben eleinte ne óvatosan kóstolgassák az új ennivalót. Ugyanakkor személyes tapasztalatunk szerint a halak hamar megbarátkoznak az újszerű kialakítással, és ugyanolyan mohón fogyasztják azt, mint a korábban már megszokott változatot.



Adódik a kérdés, mi értelme az egész lemezvastagság módosításnak, ha a halak és gazdáik is megütköznek rajta? Előnye az ismertebb kialakítással szemben, hogy nehezebben porlad, tehát sokkal kevesebb táppor keletkezik a doboz alján, magyarul kisebb veszteséggel, gazdaságosabban lehet használni. Fontos pozitívum továbbá, hogy a lemezek túlnyomó többsége tovább marad a felszínen, mint kevéssé vastag társaik, tehát az ott táplálkozó halak számára is tovább elérhető.  

Az EHEIM lemezes tápok összetevői között rengeteg természetes eredetű állati (pl. vadon fogott garnéla és hering) és növényi (friss hínár, spirullina alga) alkotót találunk. Ezek mellett, egyéb esszenciális anyagok is segítenek teljes értékűvé tenni a táplálékot. A további alkotók közül külön említést érdemel a magas vitamintartalom (pl. A-vitamin,  D3-vitamin), amely nagyban támogatja a halak egészségének megőrzését, és a fantasztikus színek kialakulását, megtartását. A táp C-vitamin tartalma is megfelelő. Ez azért érdemel külön figyelmet egy alaptakarmány kiválasztásakor, mert –elsősorban a trópusi halak- hasonlóan az emberekhez, nem képesek C-vitamint előállítani, azt kész formában kell a szervezetükbe juttatni. Ennek hiányában az úszóvégek töredezetté válnak, és jelentősen romlik a betegségekkel szembeni ellenálló képesség is. A táplálék riboflavin tartalma segít az antitest-termelésben, vérképzésben, a zsírok és fehérjék bontásában. A niacin természetes módon segít szabályozni a koleszterin szintet. Az inositol –mint lipotróp anyag- segít megakadályozni, hogy zsír rakódjon le a májban.  Ez a komplexitás a garancia arra, hogy az EHEIM tápok főeleségként is kiválóan alkalmazhatóak.


A táp összetevői között E-számokat is találunk, ezek közül a szót érdemlők az alábbiak:
E202: Kálium –szorbát. A szakirodalom szerint ártalmatlan tartósítószer
E306: Tokoferolok keveréke. (E-vitamin keverék)
E320: Butil-hidroxi-anizol. Antioxidáns. Nagy mennyiségben allergiát, májkárosodást okozhat.
    

Természetesen az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a halak szívesen veszik a változatos étrendet. Ha kedveskedni akarunk védenceinknek, célszerű élő, vagy élő eredetű fagyasztott táplálékkal is megkínálni őket, illetve ha lehetőségünk van – akár márkán belül is - törekedhetünk a különböző termékek párhuzamos alkalmazására.


Mindent összegezve, véleményünk szerint elmondható, hogy az EHEIM-nek köszönhetően egy olyan újszerű gondolatokkal operáló tápcsalád került a hazai piacra, amelyre valóban érdemes odafigyelni, és beilleszteni saját halaink étrendjébe.

A termékbemutató cikksorozatot, a Fisch Kft.-vel szoros együttműködésben készítette:
Rónaszéki Péter
Az Év Akvaristája 2010
Akvárium beüzemelő-karbantartó

Akvarisztika 2
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!

A cikkben szereplő termékek

Termékek