a
0
Barack Obama Pataksügere
2012. Dec. 10.

Richard Dawkins angol biológus után most Barack Obama amerikai elnökről is halfajt neveztek el.

Akvarisztika 1

A nyár folyamán a Barbus/Puntius filamentosus, mahecola és ezen fajok rokonságába tartozó Indiában és Sri Lanka szigetén honos halakat egy új Genus-ba sorolták át, mivel testalkatuk, méretük, életmódjuk jelentősen eltér a többi kistestű díszmárna fajétól, és egy jól elkülönülő csoportként, nemként kezelhetők. Az új genus pedig nem kisebb tudósról került elnevezésre, mint Richard Dawkins, etológus, evolúcióbiológus, akit Darwin rottweilereként is szoktak emlegetni.



Most a Saint Lousi-i egyetem kutatói hatalmas médiafigyelmet kaptak, miután amerikai elnökök és alelnökök után neveztek el újonnan felfedezett fajokat. Kiemelten olyan politikusokat választva akik a környezetért, természetvédelemért sokat tettek.



Így Etheostoma obama néven írták le Barack Obama pataksügerét, arra hivatkozva, hogy Obama az USA első olyan elnöke, aki nem csak országa határai között, de globális méretekben is szót embel a környezetvédelemért, a tiszta energiák alkalmazásáért. Nem ez az első élőlény, amelyet elneveztek róla, néhány évvel ezelőtt a tudományos kutatások támogatásáért egy új zuzmó fajt kereszteltek Caloplaca obamae névre.

További négy pataksügért is leírtak most: Etheostoma teddyroosevelt, Etheostoma jimmycarter, Etheostoma gore, Etheostoma clinton.

Az Etheostoma vagy pataksügér fajok Mexikó és az USA gyors folyású oxigéndús patakjaiban élő gébszerű megjelenésű dekoratív, többnyire kistestű sügérek. Méretük általában 5 és 15cm közötti. Nagy forma és fajgazdagságú csoport, elenleg közel 160 fajuk ismert, az államokban viszonylag gyakran tartják őket akváriumban is. Európában időnként találkozni kerti tavi tartásban néhány fajukkal, viszont a rövid élettartamuk(ált. 2évig élnek csak) az atraktív megjelenésük dacára is erősen megnehezíti az elterjedésüket.

Akvarisztika 1
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!