a
0
43 éve (!) akváriumban: Buttkiss, a fekete úszójú paku
2010. Aug. 31.
A pontylazacok csoportjába tartozó 43 éves (!) fekete úszójú paku, vagy más néven gyümölcsevő pirája (Colossoma macropomum) él egy New York-i állatkereskedésben. Egy átlagos paku életkorának dupláját elérő halnak Steve Gruebel a tulajdonosa.



A halat egy Queens-i kereskedésben adták el először 1967-ben, amikor kb. 5 cm hosszú volt. Majd három év múltán 1970-ben, Gruebel visszavette azt követően, hogy kinőtte a vásárló akváriumát. Azóta tartja saját kereskedésében, sőt még nevet is adott neki. Így lett Buttkiss a „nagy öreg”.

Mivel a Buttkiss ennyi ideje él vele már nem hajlandó megválni tőle. Az NBC televíziónak adott nyilatkozatában azt modja: – Ő nem eladó. Ő már az enyém. Ráadásul sokan is látogatják miatta a boltját.A most 58 cm  hosszú és 9 kg tömegű paku kora miatt szigorú diétára van fogva. Ez számszerűsítve 25 darab aranyhal elfogyasztását jeleneti minden második nap.



Az ezidáig feljegyzett, leghosszabb ideig akváriumban élő, fekete úszójú paku 2006-ban pusztult el 31 éves korában, egy sajnálatos akváriumszivárgás következtében.

Buttkiss-nak még nagyon hosszú életet kívánunk és reméljük, hogy ezzel az aranyhal-tenyésztők is egyetértenek.

Hozzászólások:

AkvaSzerk

Admin

Regisztrált:
2010-08-17

Pedig így jött a hír... igaz a tengeren túlról, ami messze van:)
Azért kis, fiatal egyedekből véleményem szerint be tud ennyit nyelni.

Inkább a kereskedésnek okozhat gondot két naponta 25 aranyhal \"kitermelése\":-)

Missa

Cikket is író kolléga

Regisztrált:
2007-01-01

Üdv Akva!
:-) Mondjuk gondoltam, hogy nem a barack fákon ücsörögve legelészik. Nem akarok kötözködni, de piszok egy étvágya lehet! 2 naponta 25 (!) aranyhal. Gondolom, nem a hasonló méretű koi-kat kajálja. De azért a kisebb fátyolos-akváriumi (nem tavi) példányokból is becsületére válik 25! Ez gombócból is sok! :-)

AkvaSzerk

Admin

Regisztrált:
2010-08-17

Üdv Missa!

Nevét tekintve gyümülcsevő. Táplálkozási szokásait illetve főként vegetáriánus, azonban elfogyasztja a döghúst is. Amolyan igazi mindenevő, csak nem annyira agresszív mint a rokona.

Arról nem szólt a híradás, hogy feldarabolva, vagy elevenen kapja el őket. Feltethetően az előbbi...

És köszi, hogy résen vagy!

Ilyedtemben újrafordítottam a kapott eredeti hírt, de aszerint továbbra is aranyhalat eszik.

csfeco

Az első nyertes

Regisztrált:
2010-08-27

Ismereteim szerint természetes élőhelyén, Dél-Amerikában, Braziliában ezek a halak, a vérmesebb társaik, a húsevő Piranha maradékait eszi, de igazi fő tápláléka a növényi részek. Nekem is volt Pakum (Colossoma bidens) és a neonhaltól kezdve,a sertésmájon és a teknőstápon át, a görögdinnyéig mindent \"különös\" étvággyal fogyasztottak. :D

Missa

Cikket is író kolléga

Regisztrált:
2007-01-01

Na most akkor gyümölcsevő pirája, vagy aranyhal evő pirája?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!